HARMINCKETTEDIK RÉSZ
Tojgun pasa azt tervelte ki, hogy két magas föld-fa építményt emeltet, a várfalnál magasabbra, és a tetejükre telepített tüzérség és gyalogos lövészek tüzével megbénítja a védelmet. Az ilyen építményeket akkori magyar katonai szóhasználattal „kastélynak” nevezték. Az építményekhez futóárkok rendszere tartozott.
A pasa haladéktalanul hozzá is fogott terve megvalósításához.
Ez jellegzetes XVI. századi török ostrommódszer volt, komoly veszedelem rejlett benne. Ha a védők nem figyelnek fel idejében a földmunkákra, és nem akadályozzák meg a „kastélyok” építését tüstént az elején, könnyen kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe. Az ostromlók felülről irányított, pontos tüze minden szervezett védelmi intézkedést lehetetlenné tesz, míg a támadók bárhol rohamot indíthatnak az ostromlétesítmények tüzétől támogatva.
A védőknek elemi érdekük, hogy a hasonló létesítményeket még az építés kezdetén megsemmisítsék.
Kerecsényi katonái naponta kitörést intéztek a török ellen.
A kitörés mindenkor a várvédelem legerősebb fegyverei közé tartozott. Az erődöt nagy területen körülvevő ellenséggel szemben meglepetésszerűen, jól felfegyverezve, az adott kis területen átmeneti létszámfölényt képező, gyors akció igen sok ostromot tett kilátástalanná.
A kitörés az ókortól kezdve a védők egyik legfontosabb eszköze volt. A tárgyalt korszak legkorszerűbb várait már gyakran eleve felszerelték úgynevezett kitörési kapukkal; olyan rejtett kijáratokkal, amelyeket olyan pontokon helyeztek el, ahonnan meglepetésszerűen le lehetett rohanni a várra nézve előre láthatóan legveszedelmesebb tüzérségi állásokat, munkálati központokat, vagy egyéb létesítményeket.
A kitörés azonban csak akkor lehet eredményes, ha meglepetésszerű, és az adott helyen képes döntő fölény létrehozására.
A jelek szerint a szigetváriak egyszerűen nem rendelkeztek elegendő emberrel ahhoz, hogy egy ilyen igazán sikeres kitörést végrehajthassanak. A török ugyanis csak kis erőkkel szegült szembe velük. A második napon például száz puskás janicsár és harminckét lovas próbálta feltartóztatni őket.
A számokból következtethetünk arra, milyen volumenű erőket tudott bevetni az ostromlók ellen Kerecsényi László.
A jelek szerint a kitörések nem értek el átfogó sikert, de kudarcba sem fulladtak. Lekötötték, nyugtalanították az ellenséget, zavarták az ostrommunkálatokat. Kerecsényi a jelentésében sikeresnek ítélte őket.
„Harcunk mindennap erős volt az ellenség közül „sok hala meg puska miatt”
Az ellenség halottainak számát Zsámboki János háromszáz főre teszi. Némely történész szerint ez túlzott adat. Szerintem nem.
A fő probléma azonban a készülő két „kastély” volt. A jelek szerint a kitörések alkalmával a szigetváriak nem tudtak eljutni a két építményig. Igyekeztek hát tűzzel elárasztani őket. Az erőfeszítéseket az ostrom harmadik napján siker koronázta: a védők ágyútüze elpusztította az egyik építményt.
Kerecsényi László nem félt az ostromlóktól. A következőket jelentette:
„Álgyúval nem lűteté, nem akart hozzákezdeni, hogy látá az helnek erős voltát, ő magok kevés voltát, mert legfeljebb nem volt terekpórtul megválván ötezernél. Én bizony életemben nem láttam rosszabb szerrel való népet eznél… Kétezer lovag és ezer puskás megvívott volna velek.”
Az ostromsereg tehát nem volt nagy, de a védelem erői még csekélyebbek voltak. Kerecsényi tudta, hogy vasfegyelmet kell tartania. Nem volt könnyű dolga.
„árulók is voltak köztük” - jelentette a török támadás visszaverése után.
Nem tudjuk, mit takar a lakonikus megjegyzés.
A védők néhány nap alatt érezhető tüzérségi fölénybe kerültek, ami mindig az ostrom kudarcát szokta maga után vonni. A csekélyebb számú magyar löveg sokkal pontosabban tüzelt, a támadók veszteségi szaporodtak. Azt gondolom, a török parancsnok itt már számot vethetett azzal, hogy a hadjárata fiaskóval végződött.
Végül a magyar tüzérség megfélemlítette a pasát. Egy török fogoly – más adat szerint szökevény – elárulta, melyik Tojgun sátra.
„Maga bizon elég messze vala az sátor… Az ereg álgyút én ráigazétám,nappal és estve hozzá lövék… az sátor felét találta. Azontúl készülni kezdett és elmene.”
Tojgun pasa dolga végezetlenül kotródott el Szigetvár alól.
Folytatása következik.
