Annak idején Úrnapján szokás volt Magyarországon a passiójáték. Nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki a Megváltót alakíthatta.
Mezőkövesden egyszer egy molnárra esett Jézus szerepe. Az illető büszke volt, megmosdott, felöltözött rendesen. Ünnepi ruhában kötözték fel a keresztre.
Ezt a felkötözést nem kell szó szerint venni. A kereszt száraira erős kabátujjakat erősítették, a Megváltót alakító ember abba dugta a karjait. A szöget imitáló fadarabok arra voltak rávarrva, a szereplő lába pedig a kereszt szárába szögelt deszkafokon nyugodott. Nem volt hát megfeszítve, kezét-lábát tudta mozgatni, nehogy rosszul legyen, vagy fuldokolni kezdjen.
Kényelmesnek nem volt kényelmes szerep, de el lehetett viselni.
A molnár felkerült hát a keresztre.
Egy ideig békén tűrte a sorsát.
De aztán jöttek a farizeusok. Benne voltak a forgatókönyvben, durván sértegetniük kellett a megfeszített Jézust. A molnár türelmesen hallgatta.
De aztán…
A farizeusok előzetesen felöntöttek a garatra. Egyikükbe, a helybeli vargába, belébújt az ördög…
Amíg a farizeusok csak az előírt sértéseket vaggdosták Krisztus fejéhez, hogy “hamis próféta”, “zsidók királya”, “szegények pártfogója”, a molnár jól alakította a szerepét.
Ekkor jött a varga:
- Liszttolvaj!
A molnár összerándult a kereszten.
A varga nem hagyta abba:
- Aljas liszttolvaj.
Erre már elfogyott a molnár krisztusi türelme:
- Az anyád istenit, varga! Csak szálljak le a keresztről, megemlegeted még ezt az Úrnapját!
