SZÁZNYOLCVANKILENCEDIK RÉSZ
Nagyon is itt van már az ideje, hogy végre újra népben és nemzetben gondolkodjunk. Még azt is helyre kell hoznunk, amit a kánon uralma az elmúlt évtizedekben tönkretett és elhanyagolt.
A magyar nemzettudat darabokra esett, különféle változatai képződtek. Ugyanez a helyzet a magyar történelmi tradíciókkal is. Utóbbiak azonban életre keltek, soha ennyi ember nem foglalkozott még az országban aktív hagyományőrzéssel, mint napjainkban.
Így is van veszteség, nem is kevés. A fiatalok ezrei élnek mindenféle nemzeti identitás nélkül, vagy csökevényes identitással. Ezek egy részét óhatatlanul elveszítjük, ezek képezik a külföldre özönlő magyarok legnagyobb részét. Utóbbiak kint sem számíthatnak boldogulásra; képzetlenek, műveletlenek. Könnyen elhagyják az országot, sodródnak ide-oda. Egy töredékük majd valamikor visszatér – teljesen összezavarodva.
A magyar hazafiság újjáalakítása igen sok vitát fog eredményezni, és talán a már évtizedek óta zajlók is új szakaszba léphetnek. Ennek leginkább a magyarság eredetére, nyelvére és rokonságára vonatkozó ellentmondó nézetek közt zajló polémiák lezárást kell jelentenie. Ma még nem tudni, mi lesz ezek eredménye, de gyanítható, hogy a mára dogmatikussá vált hivatalos akadémiai tanításokra számos komoly korrekció vár.
Következzék a többi kérdés:
- Valóban annyi az értelmiségi feladata, hogy a nyugatot csodálja, és kóvályogjon értelmes cél nélkül a világban, esetleg hagyja itt tömegesen az országot?
Nem hinném. Az értelmiségnek mindenkor feladata van, fel kell karolnia a saját népét, és azon kell működnie, hogy minél békésebb és gyümölcsözőbb kapcsolatban élhessen a népe a többi néppel. Védenie kell a népe jogait, életét hagyományait, dolgoznia kell népe jövőjének érdekében. ha nem ezt teszi, megtagadja értelmiségi létét és önmagát.
- Nincs felelősségünk Magyarországgal szemben?
Dehogy nincs. Magyarországgal szemben a felelősségünk örök és határtalan. Nem bújhatunk ki alóla, és nem is akarunk kibújni. Fentebb idéztem Jókai szállóigéjét:
„A haza nem oszt ajándékokat, a haza áldozatokat követel.”
Az áldozat ma (remélhetőleg) nem mártíromságot és lemondást jelent. Sokkal többet – és sokkal kevesebbet.
A hazának, a világnak és a jövőnek nem halálunkra, fizikai önfeláldozásunkra, hanem a boldogságunkra van szüksége. Nyugodt, higgadt életre, kiegyensúlyozott életvitelre, boldogságra – idehaza.
Arra, hogy tudjuk boldogan élni az életünket a hazában, hogy ne akarjuk rossz hírét kelteni, ne hatalmasodjon el rajtunk a sötét pesszimizmus, és ne hagyjuk el hazánkat a „jobb élet” (azaz a több fogyasztás) kedvéért.
Ez igazából nem is nehéz.
Folytatása következik.
