Fáradt napfény ősz derekán,
A vén Idő: gőgös kagán.
A vén Idő: kánok kánja,
A halandót sose szánja.
Halandó az Isten álmán,
Hajózik az Idő hátán.
Fáradt napfény ősz derekán,
Létünk a vén Idő hátán.
A borongós őszi katlan
Fejjel a jövőbe zuhan.
Csak jövőbe, csak előre,
Felbucskázva, fejtetőre.
Fáradt napfény ősz derekán,
Az Idő: poshadt sarlatán.
Testet emészt, hitre tapad,
Cserébe meg semmit nem ad.
Az Idő elvek nélküli,
De mi vagyunk a túszai.
Siklunk lompos járszalagján,
Fáradt napfény ősz derekán.
Nem lassítva, nem sietve,
Látszólag világba vetve…
Fejjel csúszva idő-árba,
Bölcső és sír közé zárva…
Mindig remélve, helytállva,
Nem mi, csak az Idő árva…
Cammogunk hát idő-háton,
Hátunkon a halál-járom.
Remény-rés Idő ablakán;
Fáradt napfény ősz derekán…
