Mogorva, ólmos fellegek
Takarják be az eget,
Könyörtelen Jövőnk újabb
Gond-esőkkel fenyeget.
Rég felázott már a talaj,
Hangosan cuppog a sár,
Hullt levélraj száll a szélben,
Mint barantáló tatár.
Tovatűnt a néhai Nyár,
Fonnyad lelkünkben a Múlt,
Előbb-utóbb hamuvá lesz
Minden, ami lángra gyúlt.
Károgással adják hírül
Népes varjú-seregek,
Hogy győz a zsarnoki önkény,
És a Tél-Úr közeleg.
Hajnalonta már a vén Fagy
Kőcipellője kopog,
Az éjjelek hosszabbodnak,
Csonkulnak a nappalok.
Vénülő Ősz – öreg holló
Szárnyát kiterjeszti ránk.
Téli ködbe, téli gyászba
Öregedik a Hazánk.
Jövő Tavasz ígérete
Ma még csak hitegetés,
És ha hagyjuk, Istentől is
Elválaszt a csüggedés.
Mogorva, ólmos fellegek
Hirdetik már a Telet,
Kályha, Bizalom, Szerelem
Adhat elég meleget.
