KÉTSZÁZHETVENÖTÖDIK RÉSZ
Mindannyian hallgattak. Morgensohn laza, fesztelen modorban fordult a szőke nőhöz:
- Ha megengedi, összefoglalnám a helyzetüket.
Karen bágyadtan bólintott. Morgensohn folytatta:
- Önök itt ülnek, és diszponálnak a csatahajó fölött, ami időzített bomba. A Rodney központjában található hibernációs kamrában Dúvad Williams admirális és törzskara van lefagyasztva, és közöttük van a derék Sigismundo Rafa is, ráadásul a hírhedt képleteivel együtt, amelyek képesek másodpercek alatt felszámolni a Digitális Téridőt.
- A Digitális Téridő az Ultenberg csoport tulajdonában van. ők ellenőrzik jelenleg a világegyetem teljes pénzforgalmát. Könyörtelenek. Nincs előlük menekülés. Pontosan tisztában vannak vele, hogy önök mit tudnak.
Pillanatnyi szünetet tartott. Karen és a két férfi feszülten figyelt.
- Biztos vagyok benne, hogy már kiadták a kilövési parancsot önök ellen. Egyiküket sem hagyják életben. Mindent tudnak önökről, a DNS-üket is ismerik, és mindenütt képesek kézre keríteni mindhármukat, ha menekülni akarnának. Hölgyem, és uraim: a vadászat megkezdődött.
Színpadiasan széttárta a karját.
- Még legfeljebb néhány órájuk maradt, hölgyem és uraim. Utána az Ultenberg csoport bérgyilkosai gyorsan átsegítik önöket a másvilágra. Csupán egyetlen lehetőségük maradt.
Helmut közbeszólt.
- Nem lehetne mégis valami…megegyezést kötni velük?
Morgensohn vigyorgott.
- Természetesen próbálkozhatnak, megkísérelhetik, hogy tárgyaljanak az Ultenberg csoport illetékeseivel, de az szerintem nem egyéb, mint az öngyilkosság bonyolult formája. Nagyon sajnálnám. Félreértés ne essék, nem önök miatt. Se kutyám, se macskám egyikük se. Nem ontanék önökért könnyet. Viszont a küldetésem hiábavaló lenne, és azt nehezen emészteném meg.
Hallgattak. Kisvártatva Ed Philips szólalt meg.
- Mit kellene tennünk?
- Életben akarnak maradni?
Költői kérdés volt. Senki sem felelt, de Morgensohn nem is várt választ.
- Ebben az esetben minél hamarabb meg kell indítaniuk a hibernációs kamrában tartózkodó személyek felélesztését. Csipkedniük kell magukat, mert az is eltart néhány óráig. Vigyázniuk kell, nehogy Dúvad Williams admirális úr átvegye a hatalmas a csatahajó felett. Javaslom, használják a robothadseregüket, eddig is hasznukat vették.
Jót vihorászott a saját viccén. A többiek fanyar képpel hallgattak.
- Ha sikerül felébreszteni az exkluzív társaságot, különítsék el tőlük Sigismundo Rafát, és gyorsan magyarázzák el neki a helyzetet. Bár ez sem szükséges, szerintem önök is véghezvihetik a könnyűcirkáló segítségével, ha nem akarják Rafára bízni a dolgot.
Ed Philips szólt közbe:
- Elképzelhető, hogy nem akarja megtenni?
Morgensohn vállat vont.
- Mit tudom én. Majd meglátják. Igyekezzenek! Kevés az idejük!
- Mi történik, ha felszámoljuk a Digitális Téridőt? – kérdezte Ed Philips.
- Akkor megsemmisül az Ultenberg csoport – vigyorgott az idegen. – Megszűnik a világegyetem feletti pénzügyi ellenőrzés. Persze csak addig, amíg nem akad helyette egy másik hasonlóan agresszív csoport. Mert sose felejtsék el: a szabadság csak illúzió, a piac meg puszta fikció, amiben csak balfácánok hisznek.
- Úgy véli? – kérdezte élesen a szőke nő.
- Igen, hölgyem!
- Nem lehetne vajon mégis valahogy tisztességesebb a világ? – kérdezte Helmut.
Morgensohn vállat vont.
- Az csaknem lehetetlen.
- Miért?
- Mert csak akkor volna lehetséges, ha a világegyetemben csupa morális alapn álló, a személyes felelősségét senkire és semmire át nem ruházó ember élne. Nem mondom, amíg az emberiség csak egyetlen bolygót népesített be, ennek megvolt az elvi esélye. Most azonban, hogy szétszóródtunk a világmindenségbe, mindez csak utópia.
Karen a fejét csóválta.
- Ön pesszimista – dörrmögte Helmut.
- Realista vagyok, Schellenberg úr – vágta rá Morgensohn, aztán valami nagyon furcsát művelt.
Hirtelen összehúzta magát meglepően kicsire.
Karen és a két férfi döbbenten nézte. Morgensohn hirtelen zsugorodni kezdett. Feleakkora lett, majd harmad- aztán negyedakkora. Ed Philips megütközve bámult. Helmutnak tátva maradt a szája. Karen közel állt hozzá, hogy felsikoltson.
Amikor Morgensohn már legfeljebb csak akkora volt, mint egy macska, vidáman odaintett nekik.
- Cselekedjenek! Ne féljenek! Igyekezzenek, mert veszélyben vannak!
Helmut még kérdezni akart volna valamit, de ekkor…
Ragyogó villanást láttak, hirtelen vakító fénybe borult a vezérlőterem. A következő pillanatban Morgensohn – nem volt sehol.
Döbbenten néztek össze.
Helmut felpattant, és odarohant, ahol egy pillanattal korábban még Morgensohn állt, és hitetlenkedve nézegette a vezérlőterem padlóját.
- Nyoma sincs! Az előbb még itt volt! Hová lett?
- Megszűnt a fényköre is – mondta Ed Philips. – Meg az a sötét kör is, ami körülvette.
Valóban. A vezérlőteremben megint a megszokott, hétköznapi fényviszonyok uralkodtak.
- Mi volt ez? – nyögte Karen.
- Technikai értelemben? Nyilvánvalóan hologramm. Meg valami más, amit nem tudok értelmezni.
Karen felpattant a helyéről.
- Azt hiszem, dolgunk van!
Ed Philips elhúzta a száját.
- Biztos vagy benne? Azt hiszed, hihetünk ennek a… ennek a…
Ebben a pillanatban kiszaladt a lábuk alól a padló, és a vezérlőterem sötétségbe borult. Mindhárman elzuhantak. Karen megütötte a térdét, és hallotta, hogy Helmut panaszosan nyöszörög, Ed Philips pedig káromkodik.
Csak néhány másodpercig tartott a sötét, utána újra fénybe borult a vezérlőterem.
Karen nehézkesen feltápászkodott.
„Hajó az admirálisnak! Ismeretlen osztályú, felségjelzés nélküli hadihajók támadtak ránk! Ismétlem: ismeretlen osztályú és felségjelzésű hadihajók támadtak ránk!”
Karen szeme a panorámaképernyőre tévedt.
Ott voltak.
Öt ismeretlen hadihajó.
Folytatása következik.
