Aki elmegy, megsiratjuk,
De ha egyszer visszajön;
Felragyog az Otthon arca,
Árad a tisztes
Öröm.
Más meg végleges szándékkal
Búcsútlan világnak áll,
Pörét vesztve a világban
Meghalni
Hazatalál.
Aki örökre elmenne,
Ne tartóztassuk tovább,
Mi nem neveltük olyanná,
Hogy szeresse
A Hazát.
Ha egyszer csonttá fagy rajtunk
Az Idő, a vén kabát;
Gyermekeink,
Unokáink
Öröklik majd
A Hazát.
Nem keresünk ellenséget,
Volt az már több, mint elég;
Minden szomszédunkkal békét
Kellett volna kötni
Rég.
A Barátokat becsüljük.
Aki bennünket szeret,
Tisztelet fogadja nálunk,
S méltó
Vendégszeretet.
Most miénk a felelősség,
Hogy él-e magyar tovább;
Gyermekeink,
Unokáink
Öröklik-e
A Hazát.
A Múltunkat nem feledjük,
Velünk él, amíg vagyunk,
A baj csak az, hogy belőle
Eleget
Nem tanulunk.
Bennünk bízik most az Isten,
Magunk vagyunk a Jelen;
A Múlt értünk van, Jövő meg
Csupán általunk
Terem.
Most rajtunk a felelősség,
Mi halljuk Isten szavát;
Gyermekeink,
Unokáink
Öröklik-e
A Hazát?
Mindig befogadtuk, aki
Tiszta szívvel érkezett,
Fogadjon minket testvérnek,
S Hazájának
E helyet.
De aki fegyverrel jönne,
Az jobb, ha otthon marad;
Martalócnak,
Hódítónak
Legyen kívül tágasabb.
Ezerszáz éve temetnek
Itt magyar
Anyát,
Apát;
Utánunk a
Gyermekeink
Öröklik majd
A Hazát.
Itt a fű érettünk zöldell,
A Nap miattunk ragyog;
Ez a Hazánk,
A gazdái mi maradunk,
Magyarok.
