Több súlyos vereség után Rómában diktátorrá választották Fabius Maximust, aki utóbb a “Késedelmeskedő”, azaz a “Cunctator” állandó jelzőt kapta a hadtörténetben.
Fabius valójában nem azért kerülte a csatát, mert félt a harctól, hanem azért, mert rájött, hogy a római hadsereg egyelőre taktikailag alkalmatlan arra, hogy Hannibál ellen döntő ütközetet vívjon.
Ezért Fabius voltaképpen kisháborút folytatott. A nagy csatákat kerülte, de ott kellemetlenkedett az ellenségnek, ahol csak tudott. Rajtaütött a portyázóin, tőrbe csalta hírnökeit, zaklatta őket minden lehetséges módon. Felőrlő harcot folytatott.
De nagy csata nem volt, és a közvélemény elégedetlenkedett. Azt beszélték, Fabius fecsérli a rómaiak idejét és erejét.
Fabius néhány tisztjének is ez volt a véleménye.
Fabius Cunctator maga szófukar ember volt, és semmit sem adott a fecsegésre. Úgy vélte, Hannibálnak az adott pillanatban az ő módszere árt a legtöbbet.
A seregében azonban feltétlen engedelmességet követelt. Tudott jutalmazni, de a hanyagabb tisztek nagyon féltek tőle.
Egy alkalommal Fabius éppen akkor lépett valamelyik tábortűz mellé, amikor a fiatal tisztek őt szapulták. Éppen az egyik leghangosabb fickó vitte a szót.
- Vajon hová vezet bennünket ez a vénember? – fontoskodott. – Az égbe vagy a földre? Győzelemre biztosan nem! Mi a hadvezér dolga? Nem az, hogy megütközzön az ellenséggel?
A többiek felpattantak, felismerték Fabiust. A nagyhangú fickó azonban nem vette észre a parancsnokot, tovább handabandázott.
- Mi a hadvezér dolga? Szerintem az, hogy…
Most ismerte meg az öreg diktátort. Beléfagyott a szó.
- Te katona vagy, fiam?
Zavart makogás volt a válasz.
- Mit keresel itt? A csapatodnál volna a helyed!
A fickó igyekezett nagyon kicsire összehúzni magát.
- Mi a katona dolga? Szájaskodni vagy engedelmeskedni? Takarodj a szemem elől!
