NEGYVENEDIK RÉSZ
Szigetvár azonban a jelentőségéhez képest igen gyengén volt ellátva tüzérséggel.
1554-ben tehát huszonöt ágyú védte a várat. Feltételezhetjük, hogy ennél két esztendő múlva sem volt sokkal több. Ez mindenképpen kevés, de ha egyenként szemügyre vesszük ezeket a lövegeket, a véleményünk tovább romlik.
A huszonöt lövegből a várvizsgáló bizottság 1554-ben tizennyolcat minősített falkonétának. A falkon (falkonett) kisebb űrméretű tábori löveg volt. Az ostromlók gyalogos tömegei ellen remekül bevethető, de tüzérségi párbajra alkalmatlan.
Akad ezeken kívül a lövegek között négy tarack és egy mozsárágyú. A bizottság mindössze két bombardát, azaz nagy űrméretű, messze hordó, a török tüzérség és lövegsáncok rombolására bevethető ágyút talált.
Azaz…
Ezek közül az egyik annyira elavult volt, már csaknem használhatatlan, hogy a bizottság a selejtezését javasolta. A szemle végrehajtói a jelentésükben legalább négy új nagy űrméretű ágyút kértek Szigetvár számára. Nem valószínű, hogy a bécsi Haditanács sietett volna teljesíteni a kérést.
A „legalább négy” természetesen azt jelenti, hogy ideális esetben a rendkívül fontos vár sikeres védelméhez több tucat ilyen lövegre lett volna szükség.
Nyugodtan leszögezhetjük: a vár tüzérségi lövegállománya 1554-ben egyszerűen siralmas volt.
Mi volt ágyúk helyett?
Íme, a vár lőfegyverkészlete az ágyúk nélkül:
- Három darab hajítógép
- Két darab seregbontó – ezeket kilenc-kilenc darab szakállas puska csövéből eszkábálták össze, az egyik sorban négy, a másikban öt puskacsővel.
- Százkilencvenöt darab szakállas puska
- Tizenkét darab puska.
Feltűnően kevés volt a puska.
A felsoroltakon kívül rendelkezett a vár tüzes nyilakkal, labdákkal, koszorúkkal és egyéb rögtönzött gyújtófegyverekkel, illetve az ezek előállításához szükséges kénnel, gyantával és szurokkal. Lőport is gyártottak, ahogy minden fontosabb magyar várban.
Íme: a felsoroltakból állt a legfontosabb magyar erőd lőfegyverkészlete 1554-ben…
A vár ellen támadás készült. A török egyáltalán nem titkolta.
Az új budai pasa, Kádim Ali önbizalma rendkívül nagy volt. Magyarországra indulása előtt, Isztambulban közölte az ott tartózkodó magyar királyi küldöttség tagjaival, hogy még ebben az esztendőben elfoglalja Szigetvárt.
Az új kapitánynak, Horváth Márknak nem sok ideje maradt.
Már tudott az akkor hírhedt isztambuli párbeszédről. A budai pasa szónoklata végén így hetvenkedett:
„Magyarországot nem puskával és karddal, hanem bunkósbottal és buzogánnyal fogjuk leigázni!”
A magyar követek megfeleltek:
„Férfiakkal fog találkozni, akik a bunkóra golyóval, a buzogányra lándzsával adnak majd méltó választ!”
Ne feledjük, olyan vár megtámadásáról volt szó, ahol a katonánál csak fegyverből van kevesebb.
A magyar követek halálosan komolyan gondolták a választ. Tudták, hogy Szigetvár védői nem fognak elszaladni, nem fognak külföldre menekülni, és – nem fogják megadni magukat.
Szigetvár őrsége arra készült, hogy erején felül helytállva védekezzen az oszmán agresszióval szemben. Nem először.
Folytatása következik.
