Erwin Rommel a második világháború egyik legismertebb német tábornoka volt, ellenségei is igen jó véleménnyel voltak róla. Még Winston Churchill is nagy hadvezérnek minősítette. Honfitársai meg egyenesen a páncélos hadviselés Seydlitz-ének minősítették.
Híres volt aktivitásáról, munkabírásáról és bátorságáról. Fáradhatatlan volt.
Támadás idején rendszerint az élen haladó harckocsiban ült. Máskor Fieseler Storch típusú könnyű repülőgépéről vizsgálta a saját és az ellenséges állásokat.
A katonái rajongtak érte, Rommel pedig rendkívül bajtársias volt, de adott esetben szigorú, sőt goromba is tudott lenni.
Egyszer valamelyik német gépesített szakasz kivonta magát a harcból. Járműveikkel félreálltak egy homokdűne mögé, a katonák kényelembe helyezték magukat, napernyőik alatt ettek-ittak, szundikáltak vagy cigarettáztak. A néhány kilométerről hallatszó heves ágyúdörgés nem zavarta őket.
Javában tartott a piknik, amikor repülőgép zaját hallották. Néhányan kidugták a fejüket, hátha légiveszély.
- Ne féljetek! – mondta egy tizedes. – A mienk. Egy Storch. Könnyű futárgép.
A Storch (Gólya) elrepült felettük, aztán visszatért.
- Biztos irigykedik ránk a pilóta.
- Csak ne irigykedjen! Ott fent hűvösebb van!
A következő pillanatban valami nagyot koppant az egyik páncélautó hűtőházán.
- Mi a fene? Bomba?
Rosszabb volt annál. A kis fémdobozban cetli, rajta kézírás:
- Ha azonnal el nem indulnak, leszállok! Rommel.
