SZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ
Tradícióról a líra kapcsán természetesen etikai és esztétikai kiindulópontból kell beszélnünk. A tradíció ilyen értelemben az emberi kultúra történeti önarcképe. Minden kultúrának elkötelezett ember egyetemes felelőssége a tradíció időtálló etikai és esztétikai értékeinek megőrzése és gyarapítása. ez, és nem más különbözteti meg a valódi értelmiséget a tömegtől.
Az emberi kultúra etikai és esztétikai értékei a történelem során halmozódtak fel. Az állati sorból jutottunk el a barbár erkölcsig, amely kizárólag a vérségi, vagy törzsi kötelék tagjait tekinti emberi lénynek. Ez a mi elvárásainknak még nem felel meg, mi már az emberiség morális egységének alapjain állunk.
A középkori lovag nőtisztelete kizárólag a kiváltságos hölgyekre terjedt ki, a „becstelen” emberek, a jobbágyok vagy polgárok asszonyaira nem terjedt ki, velük szemben bármilyen aljasság megengedhető volt. a számunkra ez is elfogadhatatlan.
A humanitas fogalma a római korban született meg. a jó szándékú idegent emberi lénynek kell tekinteni és tisztelettel kell bánni vele egészen addig, amíg az aljassága be nem igazolódik.
Ugyanakkor azonban a római jog ismerte a rabszolgaság intézményét, amely a számunkra elfogadhatatlan.
Itt kell tudatosítanom egy súlyos törést. Etikánk, valamint a vele azonos nívón álló költészeti és művészeti tradíciónk elutasítja és elfogadhatatlannak tekinti a rabszolgaságot, amely azonban a társadalmi intézményrendszerünkben, különféle bujtatott formákban mégis létezik.
Erről fentebb már beszéltem. A rabszolgaság ma is létezik, minden országban. Itt Magyarországban is. A „fejlett” nyugaton is. a szabadság honának tartott Egyesült Államokban is.
Fentebb részletesen kifejtettem, most csak a konklúziót ismétlem meg:
A rabszolgaságot nem az embertelenség teszi, hanem a pénz. Ahol mindent piacosítanak, maga az ember is árucikk lesz.
A rabszolgaság igazi korszaka: az új és a legújabb kor. Szülőanyja pedig: a pénz. A gazda már nem érzi kötelességének a szolgája eltartását, hanem ad neki valami csekély pénzösszeget. Amit aztán – a tisztes eltartással szemben – bármikor kedvére csökkenthet. Ez az igazi rabszolgaság. Ha valahol nem fizetnek annyit a munkáért cserébe, hogy a munkavállaló tisztességesen megélhessen belőle, ott rabszolgaság van. Minél tartósabban áll fenn a helyzet, annál inkább tükrözni kezdik a törvények a valós viszonyokat, a rabszolgaságot. Ebbe az irányba „haladunk” most.
Nagyon fontos ponthoz érkeztem:
Az egyének által hordozott erkölcsi tradíció nem esik egybe a társadalmi intézmények hordozta gazdasági és politikai tradícióikkal. Ez a kettősség a „modern”, sőt „posztmodern” kor egyik legfőbb ellentmondása.
A költészet az egyént kapcsolja a közösséghez és a közösséget önmagához, a lírai élményközösség az egyének közös erkölcsi világhoz való tartozását fejezi ki.
A líra sohasem mehet az erkölcsi tradíció nívója alá.
Folytatása következik.
