SZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ
Az elmúlt másfél évszázad igen nagy részben a tradíció válságáról, útkereséséről szólt. A század első felének avantgárd mozgalmai legdühödtebb támadásaikat a tradíció ellen intézték. Bebizonyosodott azonban, hogy a tradíció puszta tagadása jelentős értékek teremtésére minden tekintetben alkalmatlan.
Valódi esztétikai érték csak ott született, ahol sikerült szintézist létesíteni tradíció és modern törekvések között. A magyar költészetben erre a legjobb példa természetesen József Attila életműve.
A tradíció válságával függ össze a világ töredezetté válása, a szubkultúrák elburjánzása. A Marshall McLuhan jövendölte „globális falu” egyáltalán nem olyan, amilyennek a kanadai jövendölte.
A tradíció szétesése állandósította az eszmei zűrzavart és az ideológiák válságát. A tradíció helyébe lépő anakronisztikus, túlfűtött és agresszív nacionalizmus mindenütt kirívóan provinciális, semmiféle távlatot nem hordoz, és nem is pótolja a valódi tradíciót. Hatóköre csekély, mozgósító ereje akkor is marginális, ha időnként tömegeket képes befolyásolni valamilyen szánalmas cél érdekében. az emberek nem akarnak az agresszív nacionalizmus világában élni.
Démonizálása, a fasizmus valamelyik változatával való egybemosása azonban alkalmilag mindig erősíti. Önjelölt „vezérei” erre igyekeznek rá is játszani. A veszedelem azonban nem ez, hanem a fentebb említett általános elbutulás, amelyben a „globalizmus” és kísérő jelenségei nagyon is ludasak. Emiatt (is) élünk puskaporos hordó tetején.
A másik ok a középosztályok deklasszálódása, amely világjelenség. Kanadában éppen úgy jellemző, mint Európában. Egy kisebbség évente, vagy még gyakrabban duplázza meg a vagyonát, a társadalom fő terhét viselő rétegek azonban szegényednek. Ez természetesen a „jóléti állam” berendezkedését felszámoló vadliberalizmus következménye, jól mutatja a „szabad versenyes” ideológiák csődjét, hasznavehetetlenségét. Ezt sok helyen érzékelik, de a világ államai ma már tehetetlennek látszanak a fölébük tornyosuló magántőkével szemben. Elnökjelöltsége idején Bill Clinton többször is elmondta, hogy „Keynes ismét aktuális”, de amint a Fehér Házba költözött, feledésbe merült.
A nagyvállalatok és nagybankok elhatalmasodásának korát éljük. Az elvben „szabad” média és a „független” jegybankok is az ő tulajdonukban vannak.
Franklin Delano Roosevelt ezt a helyzetet rendkívül aggasztónak találná. Tartott tőle, hogy a magán hatalom a demokratikus intézményrendszer fölé kerekedik, az ilyesmit fasizmusnak minősítette.
A magántőke groteszk túlhatalma miatt jelenleg lehetetlennek tűnik a „jóléti állam” mindenféle aktualizálása. Az „állam nem avatkozhat a gazdaságba” dogmává vált, és napjaink mindenféle hatalmi integrálódása a magántőke globalizmusát erősíti. Persze, az sem lehetetlen, hogy a magán hatalom „túlnyeri magát”, de akkor Isten irgalmazzon a világnak.
Pedig éppen a „jóléti állam” gazdaságfilozófiának újrafogalmazása állíthatná megfelelő pályára még a globalizációt is. Az állam, mint polgárai demokratikus akaratát kifejező intézményrendszer megszületése azonban magának az államnak újrafogalmazását is megkívánná. Ez messzemenően kihatna nemcsak az államok belső ideológiájára, hanem kapcsolataik jellegére is.
A modern jóléti állam elképzelésének azonban ma még „nincs gazdája”. Természetes közege, a politikai baloldal saját tradícióit megtagadva a globalizmus szolgálatába szegődött. A jobboldal visszahúzódik a formális hagyománypártolás, vagy éppen a provincializmus vélt menedékébe.
Ma már azonban a liberalizmus is provinciális, maga a „világméretű provincializmus”. Jelszavai kiüresedtek, hitele fogy. Ma már a hétköznapi emberi kapcsolatok szintjén általában sokkal hiteltelenebb, mint a jobboldaliság legtöbb megnyilvánulása. Az emberek a baloldali liberalizmus globális demokráciának álcázott, pénz-oligarcha világában sem akarnak élni.
Változás csak alulról jöhet. A lokális szférák erősítésével, a népek összefogásával. A helyi tradíciók összehangolásával, közösség gyakorlatának újraértelmezésével, a személyesség és a személyes felelősség érvényre juttatásával, teljesen új közgondolkodással.
Napjaink költészetének küldetéséhez mindez szervesen hozzátartozik.
Folytatása következik.
