KÉTSZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ
Az orrukig sem láttak.
Karen Bozchana Kadlecikova érezte, hogy ront rá, és hogyan próbálja maga alá teperni a rettegés. Próbálta fékezni magát. Nem! Nem halálra rémülni! Nem! Most nem!
Érezte, hogy a többiek sincsenek jobb idegállapotban. Valami nagyot csattant tőle jobbra, valamelyik férfi beütötte valahová a lábát. Nyomában elfojtott-elharapott káromkodás szisszent.
Mi történhetett?
- Admirális a hajónak! Azonnali helyzetjelentést kérek!
Semmi válasz. Nyilvánvalóan egyetlen áramkör sem működik. Karen beleborzongott. A helyzet sokkal félelmetesebb annál, mint amit fel tud fogni belőle.
Mi történhetett?
Ha a számítógép nem működik, a hajó védtelen. Ő maga is az.
Próbált lassan a vezérlőpult felé tapogatózni. Inkább érzékelte, mint hallotta, hogy a két férfi elkeseredetten, kezdődő pánikhangulatban csetlik-botlik körülötte.
Semmiképpen sem veszítheti el a fejét. Most nem!
A vezérlőpulthoz ért, és megtámaszkodott.
Ha egyáltalán nincs áram, semmi sem működik, a hajó védelme fabatkát sem ér. Annyiszor olvasott már tartalék generátorokról, vajon itt miért nincs? Esetleg mégis van? Ha van, milyen módon lehetne működésbe hozni?
Valahol a végtelen térben – vagy csupán tőle néhány méterre – suttogott az egyik férfi. Keren nem tudta, melyikük, és a szavakat sem értette.
Hirtelen villant valami ott, ahol a panorámaképernyőnek kellett lennie. Karen az első pillanatban csaknem megijedt, aztán megértette, hogy a csatahajó fényei újra égnek. Ezek szerint ott helyreállt az áramszolgáltatás?
Mire gondolatban idáig jutott, lassan fénybe borult a terem.
Ed Philips és Helmut a földön hevertek, egyik komikusabb arcot vágott, mint a másik. A tanácstalan pillantások láttán a szőke nő csaknem elnevette magát.
Újra a képernyő felé fordult. Mi történik itt?
A fémes hang felért egy megváltással:
„Hajó az admirálisnak! Ismeretlen eredetű és jellegű támadás ért bennünket!Kárfelmérés és helyreállítás folyamatban!”
Folytatása következik.
