KÉTSZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ
Ed Philips kigúvadt szemmel bámult a szőke nőre.
- Ezt komolyan gondolod, Karen?
- A lehető legkomolyabban!
Helmut segélykérően nézett hol az egyikre, hol a másikra.
- De mit, az Istenért? – tört ki belőle.
Karen csaknem elnevette magát.
- Természetesen a digitális téridőre gondolok – felelte aztán.
- Na jó, – mondta Helmut. – feladom!
Karen bocsánatkérően mosolygott.
- Össze kellene foglalnunk – dörmögte Ed Philips.
Karen bólintott.
- – Amikor Eastman-t faggattuk, hosszan beszélt az Ultenberg-kölcsönszerződésről. Kiderült, hogy az adósok sohasem fogják kifizetni a gigantikus kölcsönösszeget, csupán a kamatokat. Ha jól emlékszem, Eatsman szó szerint azt mondta, hogy nem pénzben, hanem „természetben” fizetnek. Ultenberg csoport tagjai elvonulnak a saját maguk által kialakított digitális téridőbe, ahonnan soha több nem áll szándékukban visszatérni. A vásárlók a kölcsönösszeg végleges elengedése fejében kötelesek elvégezni a digitális téridő végleges lezárását, és örök időkre lehetetlenné tenni az oda való behatolást.
- Ebból következik, hogy az adósok még nem fizették ki a kamatokat – szólt közbe Ed Philips, mire Karen elmosolyodott.
- Nem értem! – mondta szigorúan Helmut.
- Ha kifizették volna, – magyarázta a másik férfi. – a digitális téridő már zárva volna, és nem tudtunk volna kikeveredni belőle.
- Meg be sem ránthattak volna oda bennünket – vágta rá Karen.
Helmut nagyot sóhajtott.
- Na, jó! – mondta kissé csüggedt hangon, de gyorsan erőt vett magán. – Engedelmetekkel követni szeretném, ezért összefoglalom. Ismétlés a tudás anyja. Szóval: amennyire én emlékszem, a digitális téridőt az Ultenberg csoport szolgálatában álló fizikusok alakították ki, befogadóképessége korlátozott. Hogy ebben az univerzumban hol helyezkedik el, hogy egyáltalán elérhető-e, megközelíthető-e, senki se tudja, bár nagyon sokan nyomoznak utána. Lényegében véve saját univerzum. Állítólag sohasem jöhet vissza, aki egyszer oda belép. Erről már ki is derült, hogy nem igaz, hiszen mi jártunk a digitális téridőben, de azt a térmanipulátor segítségével el is tudtuk hagyni. Gyanítom, sokkal többet tudunk már a digitális téridőről, mint a legtöbb ember, de nincs miért örülnünk, hiszen folyamatosan veszélyben vagyunk. Mármint, ha jól értettem, amire céloztál, Karen.
A szőke nő töltött mindhárom pohárba, aztán átvette a szót:
- Bevallom, én azelőtt sohasem hallottam semmiféle digitális téridőről, ezért elképesztett, amit Eastman-től hallottam. Például az, hogy birtokosai sgyszerűen visszapörgethetik az időt. Arról is szó esett, hogy a digitális téridő szinkronba kerül-e a normál téridővel? Ha jól emlékszem, erre éppen te, Helmut mondtad erre, hogy valahonnan kívülről kell kiszolgálni a digitális téridőt.
Helmut némán bólintott.
- – Aztán kiderült, hogy a digitális téridőt voltaképpen a tisztázatlan körülmények közt meghalt Marcantonio Savioli találmányának, a menedéktéridőnek a felhasználásával hozta létre valószínűleg Savioli egy áruló tanítványa, Elmo de Angelis. Ezzel kapcsolatban hangzott el Eastman egyik legfontosabb megjegyzése. Megpróbálom szó szerint idézni. Körülbelül azt mondta, hogy az Ultenberg-csoport urait nem érdekelte a menedéktéridő. Olyan időbeli rezidenciát akartak, ahol minden vágyuk valóra válik, és ahonnan ellenőrizhetik a hagyományos téridőt is. ezt jegyezzük meg elsőnek. A drága jó gazdagok elvonultak ugyan, de ellenőrizni akarják a hagyományos téridőt. Utána Ed kérdésére a fickó kerekperec azt felelte, hogy a digitális téridő sok szempontból élősködik a normál téridőn.
- Emlékszem – nyögte Ed Philips.
Karen mély lélegzetet vett.
- Aztán megtudtuk, hogy a bujdosók, akikről korábban igen különös körülmények között hallottunk, voltaképpen Savioli tanítvánai, barátai, meg a hozzájuk csatlakozók, és ők valóban megvalósították a menedéktéridőt, amit Avalonnak neveznek.
- Erről már el is feledkeztem – csóválta a fejét Ed Philips.
- Pedig ez a legérdekesebb. Eastman azt is elárulta, hogy az Ultenberg-csoport üldözi a bujdosókat, mert rendelkeznek Sigismundo Rafa képleteivel, amelyek felhasználásával a digitális téridő megszüntethető.
- Kiváló a memóriád, Karen! – bókolt Helmut.
„Admirális a hajónak! Mindent rögzítettél?”
„Hajó az admirálisnak! Természetesen, ahogy parancsolta, Karen Bozchana Kadlecikova admirális!”
Karen fanyarul elmosolyodott.
- Azt hiszem, szükségünk lenne Rafa képleteire.
- De miért? – kérdezték ketten egyszerre.
- Mert halálos veszélyben vagyunk, és azok nélkül néhány napon belül elbánik velünk az Ultenberg-csoport.
Folytatása következik.
