NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ
Khadim Ali úgy gondolta, eljött ez ideje annak, hogy közvetlenül a várat is támadja. Ezért a török június 21-én, az ostrom tizenkettedik napján ágyútelep építésébe fogott a vízimalomnál, a vár délkeleti szögletbástyájával szemben. Eleve jól védett ütegállásnak készült, négy nagy kaliberű ostromágyút és három tarackot telepített belé a török tüzérség. Az egész ostrom folyamán ez lett a támadók legveszélyesebb ágyúállása.
A védők felmérték a veszélyt, tüzet nyitottak a munkaterületre, de nem értek el sikert. A szakszerűen tervezett és épített ütegállás nem szenvedett károkat, védelmi eszközei állták a tüzet. Nagyobb kaliberű, hatásosabb lövegek kellettek volna. Most először mutatkozott meg igazán drámai formában a védők tüzérségi hátránya.
Khadim Ali megint máshová helyezte a támadás súlypontját. Úgy vélte, hogy az újonnan telepített ütegállás veszélyeivel a védők tisztában vannak, és tartott tőle, hogy a leleményes magyarok valamilyen módon mégis felszámolják. Ezért sürgősen foglalkoztatni akarta őket másutt. A városban.
Tüzes lövedékekkel több ponton is felgyújtatta a várost. Ez nem volt nehéz, a faszerkezetű házak és a zsúptetők a nyári hőségben könnyen tüzet fogtak. Ez egyúttal rávilágít, hogy a várkapitány elmulasztotta azt, amit ilyenkor ostrom előtt tenni szoktak, nem romboltatta le maga ezeket a gyúlékony épületeket, és nem pusztíttatta el a tetőket. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy maga is ilyen házban lakott, és nem akarta hajléktalanná tenni bajtársai zömét.
Most azonban itt volt a baj.
Khadim Ali úgy érezte, eljött a döntő pillanat. Rohamra vezényelte csapatait a lángoló város ellen, egyszerre több ponton is. a támadók újabb és újabb hullámát vetette harcba.
A védők elkeseredetten harcoltak. Négy rohamot vertek vissza.
Jött az ötödik. Horváth Márk látta, hogy fel kell adnia a várost.
Folytatása következik.
