HTML

Vén Muskétás

Friss topikok

Totyakos vén Európa

2015.09.09. 23:41 Vén muskétás

Totyakos, vén Európa

Nézi a sötét eget;

Kenetteljes szólamokkal

Hazát óvni nem lehet.

 

Túltáplált parádés kocsis,

Cifra szekér-bakon ül,

A Múlt integet, a Jelen

Áll komoran, egyedül.

 

Látja, hogy sötét szurdokban

Árad a Jövő-patak;

Liberális pocsolyákból

Szemébe ver a latyak.

 

Totyakos vén Európa

Lelkét zárja rossz lakat,

Anyagelvű dogmatizmus

Profit-horgára akadt.

 

Öngyilkos életmódjának

Mérgét csócsálgatja rég;

Hiába ezer karrier,

Ha nincs jövő nemzedék.

 

Ha csökken a lovak száma,

Lassul az álom-fogat,

Még régebben úgy döntött hát,

Hogy akárkit befogad.

 

Totyakos vén Európa

Halmoz most már bajra bajt,

Elveszti szekere alól

Előbb-utóbb a talajt.

 

Hajtja fogatát a sziklán,

S egyre többször véti el,

Olyan Jövőt hajt magának,

Amilyet megérdemel.

 

Pohos tehetetlenségét

Humánumnak nevezi,

Múltját, jelenét, jövőjét

Egyetlen lapra teszi.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Rigmus

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - LVI.

2015.09.08. 22:30 Vén muskétás

 

ÖTVENHATODIK RÉSZ

 

A védők eddig erőn felül kitartottak, lelkesedésük nem apadt el. Nem csüggedtek, nem ijedtek meg, folytatni akarták az ellenállást. Tudták azonban, hogy a helyzetük egyre nehezebb.

 

A török tábor harci kedve az esőzés után helyreállt. Az egyszerű katonák is úgy érezték, van esély a vár gyors bevételére. Kit a zsákmány reménye tüzelt, kit meg a bosszúvágy. Éjszakai támadásról kezdtek fecsegni.

 

Zrínyi Miklósnak kémei voltak a török táborban, és ezek rendszeresen hírekkel látták el a vár sorsáért aggódó horvát bánt. Most, július elején ezt jelentették:

 

„hogy az fát akarja az palánk mellé faggyúval és hájjal rakni és puskaporral meghinteni, hogy úgy megégessék az palánkját az várnak”.

 

Zrínyi ebből megértette, hogy a török nagyon közel áll az általános rohamhoz. Talán napok, talán órák kérdése. Közben a vár szünet nélkül tűz alatt áll, a védők súlyos veszteségeket szenvedtek, fogytán az élelmük, a lőszerük.

 

A vár felmentését sürgető leveleiben Zrínyi Miklós többször is gyors cselekvést követel, mert a szigetvári védelem nehéz helyzetben van. Ki tudja, képesek-e megbirkózni az általános rohammal, amikor pihenni sem tudnak, hiszen a várat a most már egyértelmű tüzérségi fölényben lévő ostromlók három oldalról is

 

„igen lövik” .

 

Horváth Márk azonban tapasztalt katona volt. Higgadt maradt, és az ő nyugalma jótékony hatást gyakorolt a katonáira is. Úgy látta, korántsem annyira eredményes a török eddig tevékenysége, amilyennek azt a pasa láttatni szeretné. Azt jelentette, hogy

 

„semmit eddég nem tehettek nekik, hogy csak poroz a golyóbis a falon…”.

 

Zrínyi sietett továbbadni az értesülést, de továbbra is elengedhetetlenül sürgősnek tartotta a vár felmentését.

 

A várkapitány azt is jelentette, hogy van megfelelő terve a török ostromtöltéseinek megsemmisítésére.

 

Az utóbbit a szigetváriak végre is hajtották. Hidegvérrel kivárták, hogy a töltések a várfalig jussanak. A július ötödikére, vasárnapra virradó éjszaka elpusztították a 25 ezer kocsirakomány fából emelt óriási keleti ostromtöltést.

 

Pribék Lázár, a fogolyból lett tüzértiszt volt az akció irányítója, a végrehajtó pedig néhány tucat önkéntes. Éjszaka kilopakodtak, a töltés réseibe a Pribék Lázár által készített gyúlékony elegyet dugdostak. Ez utóbbi avas szalonnából, száraz hájból és puskaporból állt. Amikor végeztek, felgyújtották, és visszaosontak a várba.

 

Lobogva, hatalmas lánggal égett a török ostrommű. A kétségbeesetten oltani érkező oszmán harcosokat a jó előre készenlétbe helyezett lövészek puskatüze fogadta. Amikor szaporábban érkezett a török, megszólaltak az ágyúk is. Egész éjjel tüzeltek a lövegek.

 

Másnap a megsemmisített hatalmas ostromtöltés romjai mellett hétszáz halott török hevert. A pasa dührohamot kapott. őrjöngött, utána bűnbakot keresett.

 

„Az basa panaszolkodik Dervis (pécsi) bégre, ilyen képpen: hogy az ő panasza miatt indította volna a császár (szultán) ez hadat Sziget alá…”

 

Úgy tűnik, a budai pasa talán már nem bízott a sikerben. Számot vetett a kudarc lehetőségével, és azt nézte, kire háríthatja majd a felelősséget.

 

A vezérek patvarkodtak, egymást okolták. Súlyos hibát követtek el. A védők könyörtelenül kihasználták. Hetedikére virradó éjszaka a valamivel kisebb nyugati töltés ellen léptek akcióba. Reggel a pasát ennek a töltésének a romjai, és újabb négyszáz katonájának holtteste fogadta.

 

A védők felégették mindkét ostromsáncot. Teljes sikerrel jártak, és azt is meg tudták akadályozni, hogy a lángoló ostromművek tüze a vár palánkjára átterjedjen.

 

Erre még az ostromot eddig nagy szekértelemmel és elszántsággal irányító pasa is elszontyolodott. Az elpusztított töltések helyébe nem tud ripsz-ropsz másikat emelni. Verbális háborúba kezdett, újra meg újra megadásra szólította fel Szigetvár védőit. Talán maga is sejtette, hogy ez fölösleges, de nem akart tétlen maradni.

 

A török tüzérség közben fékevesztetten lőtte a várat.

 

Ali pasa kommunikálni próbált a védőkkel. Hol fenyegetőzött, hol ígérgetett. Választ sohasem kapott.

 

„Az törökek az várak kérik vala,
Ígéretet nagy gyakran tesznek vala,
Horváth Markót igen kiáltyák vala,
Nagy sok kinccsel őtet usztonlyák vala.”

 

A védők ekkor már Kappan Alinak nevezték a pasát, akinek több emlékezetes dührohama is volt ekkortájt. Talán sejtette, hogy most már valóban készülődik a felmentő sereg.

 

Folytatása következik.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Tanulmány Abszurdisztán Fullánk Esszé Az ám Alternatív történelem

Mindhalálig

2015.09.07. 22:37 Vén muskétás

Mennyi van még?

Majd elválik…

Együtt élünk

Mindhalálig.

 

Együtt,

Együtt,

Mindhalálig.

 

Rojtos régi

Idő szakad,

A Szerelem

Velünk marad.

 

Amíg élünk,

Velünk marad.

 

Lélekmeleg

Veled,

Velem;

Kint:

Rohan

A Történelem.

 

Védelem:

Csak a Szerelem.

 

Mennyi van még?

Majd elválik…

Együtt élünk

Mindhalálig.

 

Mindhalálig,

Mindhalálig.

Szólj hozzá!

Címkék: Rigmus

Nyelvi nehézségek

2015.09.06. 23:22 Vén muskétás

Van, aki nyelvtudással megy külföldre, de olyan is akad, aki elvárja, hogy mindenütt legyen, aki megérti az anyanyelvét. Csaknem mindennek van olyan oldala, ahonnan nézőpont kérdésének tűnik.Ez régen sem volt másképpen.

Valamikor az 1830-as években írta meg egy angol lap – a főszereplőt is megnevezte.

—-

Sir John X. európai körútra indult valamikor az 1830-as években. Hazatérve a klubjában lelkesen mesél az élményeiről.

Az egyik lord rákérdezett:

- Nem voltak nyelvi nehézségei, Sir John?

- Nekem nem. A franciáknak és az olaszoknak igen!

Szólj hozzá!

Címkék: Anekdota Az ám Motívum Blognovella

Csendes eső, ősznyitó

2015.09.05. 23:53 Vén muskétás

Csendes eső, ősznyitó,

Nyárból tovább ringató…

 

Nyár emléke útra kél,

Életszagot fú a szél.

 

Gyűlik a felhősereg,

Száraz levél pityereg.

 

Csendes eső, ősznyitó,

Élet-nótát dúdoló.

 

Volt Tavasz, Nyár, rohanás,

Ősszel jön a számadás.

 

A Virágzás sírba száll,

Jön a Feledés,

A Sár.

 

Csendes eső, ősznyitó,

Szürke emlék-szaggató.

 

Az Élet vesztésre áll,

Vén Hold jövendőt zabál.

 

Kiszárad a tenyerünk,

Izzad jövőnk, jelenünk.

 

Szomorú találgató;

Csendes eső, ősznyitó.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Rigmus

A Nap ugyanúgy ragyog - XIX.

2015.09.05. 00:02 Vén muskétás

TIZENKILENCEDIK RÉSZ

 

Túlságosan sokat vártam tőle, nem tudtam hát álmélkodni rajta. Kétségtelenül gigászi volt, tagadhatatlanul hatalmas, de valahogy mégis eltörpült Asztlant népének egyéb építményei mellett. Hasznosságában mindenképpen, de talán még méreteiben is.

 

Formája pedig volt napfénycsalogató sárgaréz fényében fürdő, kerek falú kőpánt, amely a szélvájta sziklacsipkéjű hegyek csupasz gránitvállát koronázta. Eme talapzat valami harminc-negyvenlábnyira emelkedett a csúcsok fölé. A rajta heverő második, lépcsőzetesen keskenyebb kőgyűrű építését alig kezdték még el. Még a távolból latolgatni próbáltam magamban: ugyan hány kőgyűrűt tehetünk még a tetejére? Ötnél többet semmiképpen sem célszerű, de ha minden építészeti bölcsességnek fittyet hányunk, akkor sem építhetünk rá, legfeljebb hetet. Hol van ez a tengerek mélységéhez, vagy az egek magasságához? Bizony nem volt ez menedékhely, csupán elegáns kőkilátó a vész szemlélésére.

 

Lassan kivehetővé vált az építkezésen fáradozó munkások nyüzsgő-mozgó sokezres serege. Hangyavárat építő, szorgos kis kétlábúak. Mennyi veríték, mennyi könny folyik el itt hiába! Értelme csak annyi, mintha szalmaszálat vetnénk a tombolva habzó áradat útjába, vagy pányvakötéllel akarnánk a múltat visszahúzni.

 

A meredek kaptató miatt a szekér tovább nem haladhatott. Ki kellett szállnom, hogy utam hátralévő részét a magasba gyalog megtegyem. A Torony tövébe sziklás-kövecses, rémséges ösvények vezettek, és elborzadtam a gondolatra: az építők itt vonszolják fel a roppant építőköveket. Itt, ahol saját testét is alig bírja az ember.

 

Az építkezés legfőbb mesterét Palateknek hívták. Félszemű volt, középkorú és érdesen mogorva.

 

  • Jó, hogy jössz, idegen! – szúrt belém az ép szemével. – Már hallottam rólad. Szükségem van rád, mert egyre-másra hagynak itt a mesterek. Legjobb, ha tüstént körülnézel, aztán holnap jókor reggel dologhoz látsz!

 

Több figyelemre nem méltatott.

 

Ezután két katona kísért az építkezés királyi felügyelőjéhez, Tlazork úrhoz. A tiszteletre méltó férfiú Pazar tollkoronát viselt, sátorponyva-napernyő enyhet adó árnyékában hűsölt, kellemesen langyos vízben áztatta lábait, friss gyümölcsöt és ritka édességeket majszolt, jókat kortyolva hozzá a mézízű hűsítővel telt, jókora serlegből. Jobbról és balról egy-egy kopaszra beretvált rabszolga sürgölődött mellette, távol tartván a tolakodó rovarokat. Lábainál parancsra várva hevert két anyaszült meztelen rabszolgalány. Biztonságát kéttucatnyi verítékező, állig felfegyverzett katona vigyázta.

 

Nem bíztam benne már az első pillanatban sem. Talán az zavart, hogy amíg mindenki más verítékezik a tomboló napsütésben, vagy nyirkosan hideg sziklaodúkban kucorog remegve, addig ez az alig harmincesztendős kegyelmes úr a szemem láttára fürdik az elképzelhető legnagyobb kényelemben. Kedves szavai ellenére láttam kétkezi munka iránti megvetését, alig titkolt, sunyi gőgjét, orrcimpa-remegtető utálkozását, amit idegenes arcom és bőröm színe keltett benne. Ilyen ember volt Tlazork úr, Asztlant királyának szeme és füle. Sehogy sem értettem, hogyan bízhatta ezt a feladatot erre az alakra a Király.

 

Udvarias volt velem. Frissítővel, gyümölccsel kínált, nőt ígért az ágyamba. Mindezeket finoman elhárítottam. Akkor azonban felajánlotta, hogy testőrt ad mellém, aki megvéd az orgyilkosoktól és s csőcselék dühétől. Ezt megtiszteltetésnek vettem, és nem utasítottam vissza. Pedig nem féltem sem orgyilkosoktól, sem a csőcselék dühétől. Így szegődött nyomomba a Danno nevű, herkulesi termetű katona.

 

A Torony alsó szintje erős alapra helyezett, vaskos falgyűrű volt, kövei jól illeszkedtek egymáshoz. Látható volt, hogy ez az építmény képes lenne sikeresen dacolni az idővel. Az éppen hogy elkezdett felső kőgyűrűről azonban mindezt nem lehetett elmondani. Némelyik szakasza kiváló volt – különösen ott, ahol Palatek személyesen irányította a munkát -, egyes részei azonban olyannyira silány kontármunkának bizonyultak, hogy láttukra hangosan felhördültem a megdöbbenéstől. Semmi kétség, ezeket sürgősen le kell bontani. Ha ez nem történik meg, az egész Torony vesztét okozzák. Elhatároztam, reggel szót emelek emiatt a legfőbb mesternél.

 

A tagbaszakadt Danno egész nap a sarkamban volt, de szólni nem szólt, és pedig megfeledkeztem róla. Estefelé azonban eszembe jutott, és már éppen mondani akartam neki, hogy tőlem nyugodtan mehet a dolgára, amikor súlyos kéz nehezedett a vállamra. Palatek állt előttem, a Torony fő-fő építője.

 

  • Beszélnünk kell, idegen! – mondta nyersen, és már húzott is magával. Danno utánunk indult, de Palatek csúnyán ráförmedt. – Kotródj a fenébe!

 

A katona nem fogadott szót, de néhány lépésnyire lemaradt mögöttünk. Viszont látható volt, hogy fenemód fülel. Ejnye, de kíváncsi, gondoltam magamban.

 

Palatek szobája a sziklába vájt lakások között volt, Tlazork úr sebtében felhúzott palotájával éppen átellenben. Nagy, üres hodály, egyetlen bútordarabja az ágy. A helyiség legnagyobb részét óriási, homokkal töltött, lapos tetejű fatepsi foglalta el. Ebbe volt belekarcolva íróvesszővel a Torony terve. Palatek nyomban el is magyarázta, én pedig kertelés nélkül elmondtam, mit gondolok felőle. A terv kifogástalan, de e kivitelezésbe jókora szarvashibák csúsztak. Palatek nem tagadta.

 

Sötét szemével néhány pillanatig méregetett, miközben másik szemén megdörzsölte a kötést. Aztán megkérdezte:

 

  • Te a Királyt képviseled?

 

Nem értettem a kérdést, és ez látszott az arcomon.

 

  • Mást nem vettél észre?

 

Nem tudtam meg, mire gondolt, mert döngő léptek dobogása rezzentett fel guggoltamból. Dano zúdult a szobába.

 

  • Hordd el magad! – kiáltott rá Palatek, de amaz nem mozdult.
  • Jöttem, hogy szállására kísérjem az idegen mestert – dörmögte.
  • Az idegen mester maga is talál szállást! Hagyj magunkra!

 

Danno rendíthetetlen maradt.

 

  • Tlazork úr parancsát teljesítem – mondta eltökélten, de valami olyan dermesztő fenyegetéssel a hangjában, hogy Palateket is megrémítette. Megadóan elfordult.

 

Néhány pillanatig tanácstalanul álltam, aztán jobb híján elindultam Danno után. Palatek fojtott hangon felém súgta:

 

  • El kell majd döntened, melyik oldalon állsz.

 

Mit jelentsen ez? Semmit sem értettem.

 

Mit tehettem egyebet; báván ballagtam Danno széles háta mögött. Mentünk egyenesen a Torony felé. Mire időm lett volna ezen elképedni, Danno megjegyezte:

 

  • Nagy megtiszteltetés ért, idegen! A Toronyban kaptál szobát! Te leszel az első lakó. Még Tlazork úr is csak holnapután költözik be.

 

A szoba nem volt fényűző, de szép, kényelmes és lakályos. Ablaka az egyik, zordságában is fenséges sziklagerincre nyílt.

 

  • Ha szükséged van rám, a közelben vagyok. Csak kiáltanod kell – mondta Danno, és az ajtót becsukva magamra hagyott.

 

Volt a jelenetben valami feltűnő, valami természetellenes. Percekbe telt, mire rájöttem.

 

Nem volt kilincs az ajtó belső oldalán.

 

Folytatása következik.

 

Szólj hozzá!

Címkék: blogregény

Szerelem és líra - CLXXXVI.

2015.09.03. 22:52 Vén muskétás

SZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

 

A válasz magától értetődik. Lássuk újra a soron következő kérdéseket:

 

  • Nem úgy tűnik, hogy minden eddiginél több, mélyebb és felelősségteljesebb kommunikációra van szükség? Valóban nem lehetséges a nagy líra? A valódi líra? Nem tűnik úgy, hogy nagyon is szükség volna rá?

 

Azt gondolom, mindegyikre egyértelmű a felelet, de azért nem árt egyenként sorba venni őket.

 

  • Nem úgy tűnik, hogy minden eddiginél több, mélyebb és felelősségteljesebb kommunikációra van szükség?

 

Arra lenne szükség, nagyon is. A világ megbolydult, és láthatóan nagyon rossz irányba halad. Eljött a mélyebb és felelősségteljesebb kommunikáció ideje. Ebben a költészetnek is az eddiginél sokkal nagyobb szerepet kell kapnia.

 

Milyen feladatai vannak most az emberek közötti kommunikációnak.

 

  • Újra meg kell alapozni ember és ember közötti kommunikáció küldetését.

 

Manapság az emberek elbeszélnek egymás mellett. Pártállástól és politikai meggyőződéstől függően szajkózzák saját dogmáikat, és nem akarnak tudomást venni róla, mit mond a másik. Ebben a média meg is erősíti őket.

 

Napjaink néhány tipikus kommunikációs csapdája:

 

  • Az ellenvélemény „minősítése”
  • Ha sikerült az ellenvéleményre – annak egy vagy több tartalmi elemére, vagy ilyenek hiányában annak „továbbgondolásával”, sőt „odaértésével” valamelyik dogmatikus „címkét” ráragasztani, akkor a címkét ragasztót elégedettség tölti el, mert úgy érzi, az illető ellenvélemény már „nem számít”.
  • A „módszer” sikerrel szoktat le a logikáról. Felment attól, hogy a vitapartner véleményével a legcsekélyebb módon is törődni kelljen.
  • Az ellenvélemény ilyen egyszerű trükkel teljes mértékben elvethető.
  • A minősítés mára „általános csodaszerré” vált. Nem kell tudomást venni a problémáról, ha az, aki mondja, „olyan”.
  • A minősítgetés öntudatossá, pökhendivé tesz. A minősítő nem érzi saját ostobaságát, meg van róla győződve, hogy nála alkalmasabb próféták, „véleményvezérek” küldetését segít kiteljesíteni a világban.
  • A minősítgetés a legfontosabb vitát is képes azonnal zátonyra futtatni. Az esetek többségében az érdemi diskurzus tüstént véget ér, a felek a továbbiakban arról vitáznak, hogy „jogos-e” a minősítgetés. A párbeszéd elvész a jelentéktelenségben, vagy indulatokkal telítődik. Gyűlölet keletkezik.
  • A vitakultúra elsivárosodásában a minősítgetéseknek oroszlánrészük van.

 

  • Dogmatikus, beszűkült gondolkodás
  • Minden politikai szekértáborban akadnak jócskán olyanok, akik úgy vélik, néhány egyszerű nyelvi formulával a világ minden problémája megoldható. Ezeket ismételgetik a végtelenségig, bölcsnek vélik magukat, közben nem is sejtik, miről szól valójában a vita, és mi a tétje.
  • Vita helyett politikai propagandát folytatnak.
  • Szentül hiszik, hogy saját táboruk vezérei vagy megmondó emberei az igazság kizárólagos birtokában vannak. A vitapartner eretnek, vagy ellenség, nem meggyőzni, hanem eltaposni kell.
  • Egy pillanatig sem hajlandók mérlegre tenni az ellenfél érveit. Nekik mindig, minden körülmények között igazuk van. ha mégis vereséget szenvednek, annak oka „a nép” ostobasága vagy tájékozatlansága.

 

  • A nyelvi dogmatizmus
  • A „polkorrekt” és a hozzá hasonló nyelvi inkvizíciós eljárások dogmatikus gondolkodásra nevelnek. Látszólag csak néhány szó kimondásától kell tartózkodni, mert az „pejoratív”, valakit vagy valakiket „sért”. a legtöbb inkriminált kifejezésről ez nem is igaz, maguk a „sértettek” sem a szót érzik sértőnek, inkább a hangsúlyt, vagy a szót kísérő egyéb körülményeket. A köznyelv az inkriminált kifejezéseket újakkal pótolja, és kezdetét veszi a diktatúrákra jellemző műnyelv, illetve kétféle – hivatalos és nem hivatalos – nyelvhasználat kialakulása.
  • A műnyelv mű-valóságot teremt, és egyre távolabb visz a problémától, valamint lehetséges megoldásaitól.

 

  • A személyeskedés
  • Sértegetik a vitapartnert, holott meggyőzniük kellene.
  • Személyeskedő indulattal igyekeznek a másikat lehurrogni.
  • Érvek hiányában terelik a szót a személyeskedésre.

 

Ezek csak a napjainkban létező legfontosabb kommunikációs csapdák. Van több is, fél kötetet tenne ki, ha mindet előcibálnám.

 

Nincs egységes nyelvünk. Nincs egységes, korrekt vitakultúránk.

 

Ha csak ennyit mondtam volna, abból is az következne, hogy a jelenlegi kanonizált költészet nem tölti be a hivatását.

 

Folytatása következik.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Tanulmány Esszé

Nem akarok Hazámban iszlám törvényeket!

2015.09.02. 23:50 Vén muskétás

Két Lányom van,

Nagyszerű Feleségem,

Ők velem egyenrangú emberek,

Ne akarjon idejönni,

Aki ezt nem érti meg.

 

Magyar nőre nem szab csadort

A szabó;

Nem ezért harcolt

Hunyadi,

Dobó.

 

Mindegy, fehér,

Sárga,

Vagy fekete;

Aki magyarrá válni képes,

Csak az jöjjön ide.

 

Testével védte évszázadokig

Európát a népem,

Közben megcsonkult,

Megfogyatkozott,

Ideje volna kapnia

Békét,

Szép Holnapot.

 

Szulejmán, a média-ünnepelt,

Eljött, hódított,

Előbb győzelemre,

Végül

Sírjára lelt.

 

Szultánok,

Kánok…

Jöttek, öltek, hódítottak,

De végül mind

Eltakarodtak.

 

Testével védte évszázadokig

Európát a népem,

A Történelem itt lebeg

A Mindennapok felett;

Nem akarok Hazámban iszlám törvényeket!

Szólj hozzá!

Címkék: Rigmus

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma: - LV.

2015.09.01. 21:59 Vén muskétás

ÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

 

Az ostromsereg demoralizálódása most már törvényszerű volt. Létszámuk is fogyatkozott, betegségek, sebesülések tizedelték őket. A háromnapos eső alámosta az építményeket, vízzel árasztotta el az árkokat. Az ostromműveleteket szüneteltetni kellett, a sáncokon és a töltéseken sem folytatódhatott a munka.

 

A védelem azonban nem demoralizálódott, Szigetvár védői ugyanolyan elszántak voltak, mint a harc kezdetén. Tudták ezt Kanizsán is.

 

„…a szigetiek az Isten kegyelmes voltábul nagy jámborul tarták magokat, de kevesen vannak, nincs kinek alodniok, kevés a fegyverfogható”.

 

Látjuk, a kanizsai várban a védelem problémáival is tisztában voltak.

 

Ami a védelem esélyeit növelte: a falak még mindig sokkal jobb kondícióban voltak annál, mint amire számítani lehetett. A három hosszú hétig tartó súlyos ágyúzás ellenére még mindig védhető állapotban voltak.

 

Július elejére azonban a helyzet újra kritikussá vált: az ostromtöltések eljutottak a falig. A leeresztett tó medrét mindenfelől feltöltötte a török.

 

Hol marad a felmentő sereg?

 

Folytatása következik.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Tanulmány Abszurdisztán Fullánk Esszé Az ám

Már nincs semmi titok

2015.08.31. 23:07 Vén muskétás

Már nincs semmi titok;

Te vagy nekem,

És én -

Neked vagyok.

 

Minden rejtély – Idő;

Múltában áldoz,

S így kötözi a Létet -

Önmagához.

 

Éltünk sok ezer szerelmes napot,

Itt minden rejtély

Rég ronggyá

Kopott.

 

Maradj nekem,

Én maradok Neked;

Bármeddig érdemes élni

Veled.

 

Te vagy nekem

Én meg

Érted vagyok;

A titoktalanság – örök titok.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Rigmus

süti beállítások módosítása