Hogy a szegedi egyetemen József Attilának Horger Antallal súlyos incidense volt, mindenki tudja. Arról azonban sokkal ritkábban esik szó, hogy a költőnek Horváth János is a tanárai közé tartozott.
Horváth János, a kiváló konzervatív irodalomtörténész Gyulai Pál tanítványa volt valamikor, de legendás szerénysége saját egyéniségéből fakadt. A korban kötelező “neobarokk” megszólításokhoz sem ragaszkodott, nem kellett méltóságos úrnak titulálni. Mindenkinek “Horváth úr” vagy “tanár úr” volt. Ennek jelentőségét ma már nemigen értjük, akkor feltűnést keltett.
József Attila egyszer bekopogott Horváth János tanári szobájába.
- Mit óhajt?
- Szeretném, ha aláírná az indexemet, tanár úr!
Horváth János a fejét csóválta.
- Hogyan írhatnám alá, hiszen ön még nem kollokvált nálam?
József Attila bajban volt. Mindenképpen alá kellett íratnia az indexét, de nem készült kollokviumra.
Merész ötlete támadt. Horváthra mosolygott.
- Verset elfogad kollokvium helyett?
Horváth János a magyar költészet elkötelezett híve volt. Jó magyar vers? Azért mindent! De - jó vers legyen!
- Igen, elfogadom, ha jó. Kaphat egy elégségest.
A költő a belső zsebébe nyúlt, és átadott a profeszornak egy verset.
Horváth János olvasni kezdett, a költő pedig várta az elégségest.
Akkoriban még senki sem tudta, kicsoda József Attila. Majd csak a ahlála után fedezik fel, akkor állítják méltó helyére, a magyar líra fő vonulatába.
Most ismeretlen fiatalamber áll a professzor előtt.
Horváth János azonban értett a magyar vershez, mint rajta kívül kevesen. Elolvasta a verset, aztán fogta az indexet, beírta a jegyet, és aláírta:
Jeles – Horváth János
