SZÁZHETVENNEGYEDIK RÉSZ
A profán látszólag mindenben a szakrális pontos ellentéte, de ez így helytelen megfogalmazás, hiszen a két fogalom egyáltalán nincs ugyanabban a dimenzióban.
A profán alapja a közöny. Ha valamit profánnak tekintek, azzal szemben teljesen közömbös vagyok, iránta sem kötelességet, sem felelősséget nem érzek. Nem számít, hogy létezik-e, vagy sem.
A profán maga a parttalan értékcsökkenés. Ami profán, az megunható, elhajítható, lecserélhető. Jellemző rá az érzelmi viszony teljes hiánya.
Természetesen nem lehetséges, hogy egy társadalomban minden kapcsolat szakrális legyen, az meg főleg nem, hogy mindig minden tárgyat és dolgot szentnek tekintsünk. A többi emberrel való kapcsolatunk sem lehet mindig szakrális jellegű. A társadalom mindig szent és profán valamiféle egyensúlya mentén képes működni, ennek megbomlása súlyos zavarokkal jár. Ha az egyensúly a tárgykultúra terén a szent javára tolódik el, a társadalom esetleg bálványimádóvá lesz, vagy a hétköznapi élet válik lehetetlenné a mindent megbéklyózó, az élet összes területére kiterjedő szakrális kötöttségek és a velük járó örökös szertartások tömkelegében.
A mai európai és észak-amerikai társadalmak zömében az egyensúly egyértelműen a profán javára tolódott el.
A profán szemlélet mögött megbújó közöny számos társadalmi probléma okai közé tartozik. Ilyenek például:
Alkoholizmus
Kábítószer
Öngyilkosság
Válások elszaporodása
Elmagányosodás
Emberi kapcsolatok kiüresedése
Az önmagunkkal és másokkal szembeni közöny eleve lehetetlenné tesz mindenféle tartalmas közösségi életet. Az ember ilyenkor kapcsolataiban degenerálódik. A profán létmód – erkölcsé és érzelmi értelemben véve vegetatív, primitív létmód.
A túlságosan sok szertartás béklyózza az embert, a rítusok teljes megszűnése azonban tartalmatlanná, céltalanná teszi az életet.
A profán ember nem képes többé sem igazi örömre, sem ünnepre. Voltaképpen nincsenek is ünnepei; születésnap, karácsony, nemzeti ünnep mind ugyanazt jelenti a számára: alkoholvedelést. Az ivászaton kívül semmi egyéb módon „ünnepelni” nem képes.
„Úgy berúgok, hogy…”
Halljuk gyakran valami ünnep közeledtével az ilyen nyomorultaktól. Az ünnep csak ürügy a számukra ahhoz, hogy a közöny legalpáribb válfajába meneküljenek. A közöny a profán élet minden szegletét megszállja, a távlatokat nemcsak tagadja, pusztítja is.
Mit nyújt a közöny világa a profán módon létezőknek?
A profán létmódban az emberi életnek semmi más célja nincs, mint a fogyasztás.
Folytatása következik.
