Állítólag Bodajkon esett meg valamikor az 1870-es években.
Választás idején a szemben álló politikai pártok helyi vezetői és azok hívei között valami nagyon komoly konfliktus támadt. Tömeget alkottak kormánypártiak is, ellenzékiek is, előkerültek a fütykösök, sétapálcák, lovagló ostorok.
Iszonyú sértéseket vágtak egymás fejéhez, üvöltve szidták egymás felmenőit, köpködtek, dühödten rázták a fegyvereiket.
Tomboltak, mint aki ölni készül.
Miért nem ugrottak egymásnak?
A két egymást felaprítani készülő politikai csoportosulás között egy huszárszázad állt, kivont szablyával, gyalog.
A két csoprt acsarkodott, fenekedett, dühöngött, de – egyik sem tudott a másikhoz férni.
A huszárok egykedvű arccal ácsorogtak, ősz hajú őrmestereik időnként sercintettek.
A két párt tovább őrjöngött, de a huszárok kutyába se vették őket.
Hanem a huszárok parancsnoka egy fiatal hadnagy volt, ráadásul ő volt éppen a századnál az egyedüli tiszt. A kapitánynak Bécsben akadt sürgős dolga, a helyettese beteget jelentett, a többiek szabadságot vettek ki. Maradt a kellemetlen feladatra – a legifjabb. A sok közömbös huszár között a parancsnok volt az egyetlen, akinek félelem szorongatta a torkát.
Csaknem egy órája álltak már a két veszekedő csoport között. Azok egyre dühödtebben szapulták egymást.
A hadnagy ideges volt. Magához intette a legöregebb őrmestert.
A vén hadfi hanyagul tisztelgett, és megállt a parancsnok előtt. Barázdált arcú, vén parasztivadék volt, már ’48-ban is forgatta a kardját, fel is aprított a császár ármádiájából néhány dragonyost és svalizsért.
- Adjon kend tanácsot! Félek, még emberhalál lesz.
A vén katona a fejét csóválta.
- Nem a’!
- Agyonverik egymást!
- Itt vagyunk, hadnagy úr.
- Előbb-utóbb baj lesz!
A vén őrmester erre avalamit a parancsnok fülébe súgott. A hadnagy hitetlenkedve nézett fel.
- Komolyan mondja kend?
- A legkomolyabban. Ezek csak politikusok, hadnagy úr. Garázdák mindegyik pártban vannak, de azok már elunták a szócséplést, már nincsenek itt.
A hadnagy gondolkodott néhány pillanatig. A két csoport civil eszelős dühvel gyalázta egymást.
- Rendben van! Kend mondta!
A vén őrmester visszalépett a helyére. Felharsant a hadnagy vezényszava:
- Vigyázz! Jobbra át! Lépés, indulj!
A huszárszázad se szó, se beszéd, egyszerűen kivonult a két vadul dühöngő csoport közül.
A két banda immár egymásnak eshetett, … volna…
Hanem…
Úgy meglepődtek, hogy mindkét fél csöndben maradt. Csak bámultak egymásra.
Néhány szórványos, kelletlen szitok még elhangzott, aztán hátat fordítottak egymásnak, és csöndben kétfelé elkullogtak.
