SZÁZHARMINCNEGYEDIK RÉSZ
A tradíció napjaink legfontosabb fogalmai közé tartozik. Már az is jelzi, mennyi ellenzője van. napjaink filozófiai tradíció ellenzői közé tartoznak általában világszerte a politikai baloldal képviselői. A liberalizmus minden irányzata. Magától értetődően minden materialista gondolkodó. Meglepő, de még a New Age számos képviselője is. a bevallottan szabadkőműves, vagy szabadkőműves szellemiségű gondolkodók és csoportok. A posztmodern gondolkodás és művészet amúgy széteső világának kevés közös vonásainak egyike talán a tradíció görcsös tagadása. Umberto EcoA Foucault-inga című regényében bevallottan éppen a tradíció fogalmát próbálja lejáratni.
Némelyik irányzat ma már puszta ideológia, amely a tradíció megátalkodott tagadásával a pénz vagy éppen a nagyvállalatok világuralmának ideológiáját szeretné megalapozni.
A huszadik század története bizonyos szempontból a tradíció tagadásának történeteként is felfogható. A különböző avantgarde elméletek és irányzatok talán semmi másban nem mutatnak közös vonást. A hagyomány értékének nonkonformista kétségbe vonása vagy tagadása számos irányzat legnagyobb tehertétele a modern időkben.
Gyakran persze nem tudják, mit cselekszenek, a fürdővízzel kiöntenék a gyereket is. A hagyomány tagadásában néha elképesztő dolgokra ragadtatják magukat. Részben a tradíció tagadásának görcsös vágya áll a jelenleg világszerte kanonizált posztmodern irodalom mögött is.
Önmagában a hagyománynak az emberi kultúrában betöltött létfontosságú szerepét aligha lehet tagadni. A tradícióellenes gondolkodók zömének ez eredetileg nem is lenne célja, azt viszont maguk sem láthatták előre, hogy híveik és követőik gyakran radikálisan túlmennek azon, amit ők maguk elé tűztek. Emiatt világszerte egyfajta ellenkultúra keletkezett, aminek nincs sem célja, sem perspektívája. Alakulóban van saját dogmarendszere. „Újat hozni” a mindenekfelett való érték, vele szemben minden hagyomány kiátkozandó.
A tradíció tagadásának igazi célja azonban nem valamiféle öncélú tagadás (volt), hanem a jobboldali politikai gondolkodás értékeinek kétségbe vonása. A jobboldali politikai és filozófiai gondolkodásnak ugyanis sarkalatos pillére a tradíció. A támadók ingoványos területre jutottak. Helyenként éppen saját elgondolásaik létjogosultságát kérdőjelezik meg.
Igazság szerint a baloldali filozófiák eléggé nehéz helyzetbe hozták magukat a tradíció makacs tagadásával. Még olyan alapvető értékek mögül is kivonultak, mint amilyen a család, vagy éppen a haza. A tradíció elleni dühödt hadjáratukban aztán elszontyolodva veszik tudomásul, hogy mások korántsem akarnak a saját hagyományaikról lemondani, sőt azokat az övék rovására terjesztik.
Nekünk azonban most nem kell igazságot tennünk, nem kell tekintettel lennünk sem baloldali, sem jobboldali nézetekre; az új líra esztétikai alapvetését végezzük, ennek megfelelően kell foglalkoznunk a tradícióval is. Nem ragaszkodunk egyikhez sem, semmi sem kötelez rá, hogy magunkévá tegyük az egyik liberalizmusát vagy a másik monarchizmusát.
Tradíció nélkül nincs emberiség. A hagyomány minden emberi közösség alapja, egyben a közösség önvédelmének is egyik legfontosabb eleme. Érdekes módon ezt még a marxizmus sem tagadta. Marx azt írta: „A dolgok lényege a dolgok története.”
A tradíció népek és nyelvek kapcsolatában megkerülhetetlen fogalom. Összeköti a jelent a múlttal, és utat mutat a jövő felé.
A trianoni békeszerződésben hazánktól területeket megkaparintó kisantant államok ideológiája nem véletlenül épült arra, hogy olyan hagyományt teremtsen a területbirtoklás alapjául, amely a magyarságot a terület történetéből vagy eleve kirekeszti, vagy rendkívül ellenszenves színben tünteti fel.
Ezért lettünk mindenféle lesajnálandó, primitív „finnugor vándornépesség”. Persze, kilóg a lóláb. A nemzetállami ideológia egyik alapja a valós történelemmel szemben érzett nemzetállami szégyenérzet. Mert az ő fantasztikus hamis hagyományukkal szemben egy tíz évszázados valódi történelem áll szemben. Ezt kompenzálja a ránk vonatkoztatott, erősen fajelméleti jellegű minősítés. A hamis tradíciók mindig sok fasisztoid elemet tartalmaznak. Utóbbiak jelzik az elfojtott kisebbrendűségi komplexust. Az utódállami nacionalizmus keservesen fél a valódi történelemtől, ezért gyűlöli.
A hamis tradíciók felépítését már az irredenta korszakában elkezdték. A kialakított álhagyomány magán viseli a mesterséges tradíciók minden gyermekbetegségét; a nagymorva vagy dákoromán fantazmagóriákat rajtuk kívül nem is veszi komolyan senki sem.
Miért volt erre szükségük? Miért van ezekre a soviniszta tündérmesékre szükségük még ma is?
A hamis hagyomány önmagát leplezi le. A szomszéd népek tiszteletre méltó tradícióval rendelkeznek ezek nélkül is. A szlovákok elődei Magyarország egész története során jelen voltak a Kárpát-medencében, és a XII. században megérkeztek a románok is. Ez nem alkot elégséges tradíció?
A népeknek igen, a hagyományos magyar államterületet annektáló nemzetállami ideológiának nem.
A nemzetállami ideológia nem a nép, hanem a nemzetállam „érdekeit” képviseli. Nem törődik a valósággal, mert nem arra épül. Saját nemzetállami létezését akarja a múltba kiterjeszteni. Ha teheti, átírja a történelmet
De hát a hamis tradíció – nem tradíció. Az ilyesféle jogforrás-elméletek (Szűcs Jenő kifejezése) sokkal több bajt okoznak hosszabb távon, mint amennyit a nemzetállami ideológia nyer velük. Nem gyökereznek mélyen, nincs összetartó szerepük. A propaganda miatt erősnek tűnnek, de senkit sem tudnak megtéveszteni.
Jogforrás-e a tradíció?
Mindenképpen. A tulajdonjog is lényegében azon alapul, hogy az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa az, aki birtokolja. Tehát a tradíció szerinti birtokos. Elvenni tőle bűncselekmény, lopás.
A hamis tradíciók azt próbálják sugallni, hogy az „ő” nemzetállamuk előbb létezett, mint a mienk. Ez persze nem pusztán tudatos történelemhamisítás, hanem anakronizmus is, hiszen a kora középkorban semmiféle „nemzetállam” nem létezett.
Fontos-e, ki volt itt előbb?
A nemzetségi erkölcs egyik változata szerint minden terület azt illeti, aki előbb birtokolta. Ezért áldoztak a honfoglaló magyarok fehér lovat Szvatopluk szellemének, az „első foglalónak”. Szvatoplukkal – igazából germán néven, Zventiboldnak tisztelik őt a források – a magyar honfoglalók nemigen harcolhattak, mert 894-ben elhalálozott.
Csakhogy…
A nemzetségi erkölcs másik változata szerint a terület azt illeti, aki képes fegyverrel elfoglalni és minden támadóval szemben megvédelmezni. Nemcsak a középkori, a római államelméletnek is ez az alapja. A magyar trikolór színei közül eredetileg ezt (is) jelenti a piros.
Alkalmas valamelyik arra, hogy modern közösségi tradíció alapjait képezze? Nyilvánvalóan nem. Ezek közül egyik sem etnikai, hanem mindkettő dinasztikus történeti nézőpontot eredményez. Egy-egy uralkodócsalád szemszögéből értelmezi a történelmet, az pedig teljesen mindegy, hogy az alattvalók miféle nyelven beszélnek.
Ma már semmi jelentősége sincs annak, „ki volt itt előbb”. Lehet, hogy ez biztonsággal el sem dönthető.
A tradíció másféle felfogására van szükség. Olyanra, amelyet a birtokló közösségek egyeztethetnek egymással, és amely egymás hagyományainak kölcsönös elfogadására alkalmas.
Ilyen tradíciót sohasem teremt sem a nemzetállami politika, sem pedig a nemzetállami történetírás.
Csakis a kultúra. Amelynek egyik leghangsúlyosabb része a líra.
Folytatása következik.
